
Hírdetések
|
Hitel, bank, pályázati hírcentrumFelcsuti: Vége a kétszámjegyű növekedésnek a bankszektorbanA hazai bankszektor által az elmúlt tíz évben produkált két számjegyű növekedés a továbbiakban nem tartható fenn, és több szempontból is paradigmaváltás következik be az eddigiekhez képest – jelentette ki a Figyelő és a Bankárképző által rendezett tegnapi konferencián Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség elnöke. Hozzátette: a magyarországi bankszektor elmúlt tíz évét nagyon dinamikus és viszonylag egyenletes fejlődés jellemezte, hiszen az ágazat átlagosan évi 15 százalékkal növelte a mérlegfőösszegét és a saját tőkéjét, 18-cal a hitelállományát, 14-gyel pedig a nyereségét. Ehhez a növekedéshez társult az értékesítési hálózat komoly bővülése is: a fiókok száma mára meghaladja a másfél ezret, az alkalmazotti létszám pedig 33 ezer fölött mozog. Az új helyzet ugyanakkor hangsúlyeltolódásokat is megkövetel: a hazai hitelintézetek fejlődése a jövőben kevésbé lesz eszközoldalú, a hitel/betét arány mérséklődni kezd, a termékinnováció lelassul, és kisebb lesz a hitelközvetítők szerepe is. Mindehhez – mutatott rá – a folyamatok hatékonyságának növekedése és a költségek csökkentése társul, s a bankoknak alacsonyabb nyereséggel és a tőkehatékonyság mérséklődésével is számolniuk kell. Felcsuti Péter kijelentette: az elmúlt tíz évben a fogyasztás és a hitelek jelentették a növekedés motorját Magyarországon, most viszont a megtakarításoknak és a beruházásoknak kell dominálniuk. Teljes cikk: VG.hu - 2009.05.26. |
Kiemelt partnereink: Lakáshitel és jelzáloghitel pont
Lakástakarékpénztár
Minden jog fenntartva - Hitel és Lízing Centrum 2008-2009




